Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kínai útról, de lehet, hogy nem utoljára....

2009.01.07

AZ ÜLÉSPONT HATÁROZZA MEG AZ ÁLLÁSPONTOT?

Nos, mindenek előtt nézzük az alábbi idézetet:

" ...A "vendéget" és a házigazdát múlt héten számos bírálat érte a látogatás, illetve annak esetleges közpénzvonzata miatt. Zuschlag János és Szitka Péter az ügyben írásbeli kérdéssel fordult a külügyminiszterhez, többek között azt tudakolva, szabad-e egyáltalán magyar politikusnak külképviseleten "vakációznia", vendégeskednie.

Azt is megkérdezték, hogy Orbán közpénzből tölti-e szabadságát Portugáliában..."

 

forrás és teljes cikk: http://belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/92378/1  

 

Hát ehhez képest, még a mai napig sem tudja a képviselő-testület és Kazincbarcika lakossága, hogy ki az a 3 szakértő, aki Kínába utazott a polgármester, alpolgármester, pénzügyi bizottság elnöke kíséretében.

Azt hallani, hogy ebből 2 barátnő volt, egy pedig feleség. Szándékosan kell így fogalmazni, hiszen nem kaptunk választ  kérdéseinkre, a szocialista frakció tagjai sem tudtak felvilágosítással szolgálni. S nem tudott érdemi információt adni a városháza sajtófelelőse, az utazást koordináló osztály sem. Mai napig csak hallomásból van információ városunk hivatalos külföldi útjának jó néhány momentumáról.

Ennyit a sokat hangoztatott nyitottságról.

Egyébként pedig valóban úgy tűnik, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot.

Kár, mert nem elfogadható a kettős mérce.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Oroszországban vagy Ukrajnában

(PKD, 2009.01.10 15:45)

Inkább Oroszországban vagy Ukrajnában lenne testvérvárosa Kazincbarcikának!
Vagy lehet, hogy van?
Ha igen, kérem, szóljanak már a barátainknak, hogy egyezzenek meg mihamarabb egymással, mert befagy Európa nagyrészének a f.neke!

Mi várható a kínai kapcsolattól?
Csak egy-két apróság ízelítőül:
- több kínai bolt, "ócsó" termékekkel kisvárosunkban
- finom rizs, életerős tea, simuló selyem a polcokon
- igazságosabb demokrácia: kemény kapitalizmus a szocializmusban
- nagy barcikai fal = a választók és a választottak között
- környezetkímélő = azonnal eldobható tucatáruk
- lassan ölő, melamintartalmú ételkészítmények a túlnépesedés ellen
- pandapár a barcikai állatkertnek
Hogy ez - a Zoo - hol van?
A Városi Múzeum és a Városi Képtár között, átelleneben a nagy Könyvtárkomplexum közelében, a Mozi-multiplex-centernél... :)

IGAZMONDÁS

(TRINITY, 2009.01.07 21:51)

NEM ÉRTEK EGYET ÉN SEM A KÍNAI ÚTTAL, EZT SZERETNÉM LESZÖGEZNI. DE RIZNER ÚR! EGY NAPIREND ELŐTTI HOZZÁSZÓLÁSÁBAN SZÁMONKÉRTE A VEZETŐKET, S ERRE NÉV SZERINTI, KÖLTSÉGET TARTALMAZÓ VÁLASZT KAPOTT. TUDOM,MERT NÉZTEM.LEGALÁBB ÖN MARADJON MEG AZ IGAZMONDÁSNÁL, S NE HAZUTTOLJA MEG SAJÁT MAGÁT. HAJRÁ BARCIKA