Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rendkívüli testületi ülés -május 8.

2009.05.14

A május 8-i rendkívüli ülésen több téma  került  a képviselő testület elé. Mostanság sokszor van ilyen.

Igaz, ezeken a KVTV általában nincs jelen, most mégis ott volt,  s tudomásom szerint volt élő közvetítés . Miért is? Hiába, a politikai reklám az bizony nagyon nagy érv.

 
1. Szerződés földgáz vásárlásra
A fűtőmű javaslatára a képviselő-testület elfogadta, hogy  az EMFESZ-től vásárolja a gázt a fűtőmű, jelenleg az ő ajánlatuk a legolcsóbb.
Elhangzott;  a város vezetése abban bízik, hogy ősszel tovább csökken a földgáz ára, hiszen az féléves késéssel követi a kőolaj árát. S ugyebár a kőolaj ára az elmúlt év második felében csökkent.
A gond az, hogy ez átmeneti lehet, amit ráadásul  a gazdasági válság, valamint a forint árfolyamának gyengülése tönkretehet, felemészthet.
Marad tehát az, amit elég régóta szorgalmazunk, hogy amíg van még pénz a kötvényből, lépjünk előbbre az alternatív energiák bevonása terén.  Más út nem nagyon lesz, hiszen a klasszikus energiahordozók piacán óriási a tülekedés -nem véletlenül-, hiszen a kitermelhető mennyiségük csökken, áruk pedig e miatt a csillagos ég felé tendál. Nem véletlen éppen ezért  a Nabucco és a Kék áramlat vita, vagy az orosz tulajdonszerzés a MOL-ban. S az sem véletlen talán, ha a hírek pontosak, hogy a fent említett EMFESZ-ben is üzletrészt szerzett egy kelet-európai befektető.
Nincs más , mint az alternatív lehetőségek bevonása. Inkább erre menjen el a kötvényből meglévő pénz, mint látszat beruházásokra. Ahogy az idő múlik, egyre inkább ellehetetlenülnek az emberek, minden piaci lépés ellenük irányul, s az energia lesz az egyik ilyen elviselhetetlen tehertétel.
 
2. Általány és lufi
Döntés született arról, hogy azok részére akik azt igénylik, lehetőség lesz a távhő  általány díjban történő fizetésére. Támogatandó az előterjesztés. Az persze érdekes, hogy ezt mi korábban már fölvetettük, akkor javaslatunkat a cég  sem, és a többségi frakció sem támogatta. Spongyát rá!  Ha kicsit későn is, de adjuk meg ezt a lehetőséget azoknak, akiknek erre szüksége van.
 

Persze – legyünk őszinték - nem csak a humánum van a háttérben. A többségi frakció azon túl, hogy egy ésszerű javaslatot fölvállalt, tette ezt azért is, mert így majd a havi számla összege nem lesz olyan magas,  feszültséget gerjesztő,  mint amilyen volt eddig egy-egy  téli hónapban. Ezzel persze nem lesz olcsóbb a távfűtés, de hát a lélektani hatás szerepe nem lebecsülendő.

Mint ahogyan azzal sem, hogy az új változtatás következtében ezen túl a használati melegvíz víz-és csatornadíját az ÉRV számlázza, és csak a hődíjat a Timpanon Kft.  Néhány ezer Ft-tal olcsóbbnak tűnik majd a fűtésszámla. Ja, a víz számlája  persze drágább lesz! Ez szemfényvesztés. Ennek bevezetésére  nem indok az ún. „profiltisztitás”, számlaegyszerűsítés. .Ez pótcselekvés.
 
Bár ez így pontatlan megfogalmazás, hiszen tudatos döntés ez. Mert ezzel egyidejűleg megerősítettük a városban az ÉRV pozícióját,  hiszen ma már ő szolgáltatja és számlázza a vizet, övé a szennyvízhálózat üzemeltetése és számlázása. Most pedig a használati melegvíz víz- és csatornadíját is ő számlázza a lakók felé.
Így már  valóban vége a Barcika Vízmű Kft-nek, saját önkormányzati vízművünknek. Vége az önálló ivóvízbázis lehetőségének.  Valójában nincs már működtethető saját cégünk, kemény,  céltudatos önkormányzati munkával teljesen lenullázódott  az.  Persze, ha beüt a privatizáció,  akkor leszünk  csak igazán gondban. Mármint a fogyasztók és nem a döntéshozó többségi frakció.  Már nem  tudja a város saját kezelésbe  visszavenni az előbb említett szolgáltatásokat, viszi, aki privatizálja az ÉRV-t. A befektetőkről pedig sokunknak van véleménye, s az bizony mostanság nem kedvező.  Akkor leszünk csak igazán bajban, akkor lesz csak igazán drága a víz.